2017. április 10., hétfő

Rendelésre főztem



Bizonyára sokakat meglep a cím, hiszen ritkán főzök rendelésre, általában azt szoktam főzni, amire épp kedvem szottyan. Illetve néha előfordul, hogy a családom részéről megfogalmazódik az igény bizonyos ételre, s akkor azt megfőzöm, de többnyire nem ez a jellemző rám. Most mégis megtettem és nem véletlenül, hiszen kedves ismerős kért meg rá, hogy készítsek egy jó marhapörköltet, paradicsomosan, mert nem tudja, hogyan kell azt készíteni és szeretné látni. Illetve egy ideje több cukorbeteg is jelezte, hogy a Székely Konyhában közzé kéne tegyünk olyan süteményrecepteket is, amelyeket ők is fogyaszthatnak, Nos, ennek az igénynek tettem eleget ebben a kis filmben. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése