2017. január 14., szombat

Lekváros derelye, nudlileves és tárkonyos krumpligombóc-leves


Boldog új évet minden kedves Olvasómnak! Úgy vélem, egy kis magyarázattal tartozom az eltűnésemet illetően - erre viszont némi magyarázattal szolgál ez a kis film is. A történet azzal kezdődött, hogy a lányommal nagy felújítási munkálatokba kezdtünk még múlt év novemberében - rá is fért a konyhámra - és mivel kalákamunkában készült el kissé elhúzódott a munkálat. Épp, hogy elkészültünk az ünnepekre. Az új évben aztán kaptam egy új megbízást is, felkértek, hogy legyek a műsorvezetője a Hargita Stúdió Székely Konyha Magazinjának, amit én örömmel el is vállaltam. Innen jött a következő ötlet, hogy a forgatás történjen az én felújított konyhámban. Így hát múlt kedden jött Zsuzsika és Huni - a két operatőrkolléga -, akikkel együtt elkészítettük a nyers filmet, amit aztán Elemér vágott készre. A Hargita Stúdió kérése az volt, hogy valami téli és hagyományos székelyföldi étel készüljön, ezért esett a választásom a lekváros derelyére, s ha már krumplis tésztával dolgoztam, gondoltam, bemutatok még két egyszerű levest is, ami ugyanabból az alapanyagból készül. Na, de úgy vélem, ennyi elég is lesz elöljáróban, nézzétek meg a filmet, mert minden lényeges információt megtaláltok rajta.

9 megjegyzés:

  1. Szóval, a nudlilevessel megleptél, ilyenről nem hallottam itt Magyarországon, a krumpligombóclevest azt mi is készítjük régóta, csak mi petrezselymesen. Érdekes módon itt nálunk a tárkony most kezd divatba jönni, leginkább tejfölös-tejszínes ételekhez, régen egyáltalán nem használták ezt a fűszernövényt, mint ahogy a lestyánt sem. Nekem a lestyán nagyon nagy kedvencem lett, mióta megismertem :-)
    A lekváros derelye itt is sláger étel, én fánkszúróval köröket szaggatok a krumplistésztából, megy rá a lekvár és félbehajtom, olyan lesz, mint egy fül és úgy főzöm ki, majd vagy pirított prézlibe, vagy cukros mákba forgatom, de cukros dióba forgatva is nagyon különlegesen finom :-)
    A maradék tésztából készítettük a nudlit és a kifőzése után beleforgattuk a prézlibe/mákba/dióba, mint a derelyét. Nudlit készítenek nálunk paprikásan is, a kifőtt nudlit hagymás, pirospaprikás, sós-borsos sűrű szaftba forgatják és tejfölözve tálalják, nagyon finom ám.
    A derelyét szoktuk gyúrt tésztával is készíteni, a formázás ugyanúgy, mint ahogy fent írtam, csak nem krumplis a tészta, hanem sima gyúrt tészta kisodorva, szaggatva. Igy is nagyon finom :-) Nálunk a családomban így készülnek ezek már isten tudja hány generáció óta.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A nudlilevest a minap mondta el telefonban édesanyám, mint olyan ételt, amit nagyanyám még főzött, de ő már nem. Kérdeztem tőle, miért nem főzött nekünk ilyentm, biztos szerettük volna, mire azt mondta: "ez amolyan szegény étel". :) Oszt gondoltam, megfőzöm, lássuk, milyen. Ebből aztán az lett, hogy annyira ízlett, gondoltam, kicsit divatba hozom azáltal, hogy az adásban is megfőzöm. :)

      Törlés
  2. Blokkos nudli: előző nap annyi krumplipürét készítek, hogy maradjon belőle egy adag. Másnap odateszem a sós vizet főni, és mire felfő már kész is a nudlitészta: a maradék pürébe kell egy tojás, egy löttyintés olaj és liszt, amennyit felvesz, 2 perc gyúrás, és már lehet is siríteni, vágni, böngyörgetni a nudlit. :)
    A lekváros derelyét anyám nem krumplistésztából készítette, hanem tojásos, puhább laskatésztából. Kinyújtás után négyszögletűre vágta, a széleket megszárította lebbencsnek, majd a tészta egyik felére egyenlő távolságokra rárakta a szilvaízt, a másik felét ráborította, kézzel jól meglapogatta, összenyomta a két réteget a lekvár körül, és azután vágta fel derelyevágóval négyszögletű darabokra.
    Vagy ugyanígy készült a szabógallér leves betétje is, csak más töltelékkel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban úgy is lehet készíteni krumplis tésztát, ahogy Ön írta, kedves Ilona-Ibolya, de húsz percnyi műsoridőbe nem lehet mindent belesűríteni. :) A laskatésztás derelyeváltozatot is ismerem, viszont a mi családunkban mindenki krumplis tésztából készíti, de szerintem lesz még rá alkalom, hogy laskatésztával is elkészítsük a műsor keretében. :)

      Törlés
  3. Szuper! Ezt a nudlilevest ki fogom próbálni, mindkettőt! Köszi a recepteket. Kicsit még nudlisabbra veszem majd, mert én nem hajában szoktam főzni a nudlihoz a krumplit, hanem megpucolom, és a krumpli főzőlevéből szoktam levest főzni a nudliebéd elé, ezt
    . A tárkonyost is majd megfőzöm, az is nagyon klassz. Nálunk is úgy van, ahogy Anikó írta: anyu sima tésztából készítette a barátfülét, nem krumplisból, én is úgy csinálom. Viszont a nudlit rengetegszer készítem köretként is, szaftos ragukhoz kiváló. Sőt, tölteni is szoktam a gombócokat, például darált hússal, úgyhogy a tárkonyos levesedet is majd úgy készítem el, a gombóckák majd tölteléket rejtenek. :) Kíváncsian várom a további recepteket! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy így beindítottam a fantáziádat, nagyon kíváncsi vagyok a töltött gombócos változatodra. :) Én egy kis pikáns, füstölt kolbászt vagy darált sonkát rejtenék bele. :)

      Törlés
  4. Kedves Alíz! De jó, hogy videó-szakácskönyvet is csináltok! Nagyon sok fiatalasszonynak, és kevésbé fiatalnak,mint pld. én, ad segítséget! További finom recepteket várunk! Személy szerint, én elkészítem a krumpligombóc levest. :)

    VálaszTörlés