2015. november 21., szombat

Pacalleves tárkonyosan

Van az úgy, hogy az ember előítélettel viseltetik egy étel iránt még akkor is, ha soha nem kóstolta. Így voltam én is, hosszú időn át hallani sem akartam a pacallevesről, holott fogalmam nem volt, milyen, mert soha nem kóstoltam. Az előítéletem vélhetőleg onnan származhatott, hogy a levest pacalból, azaz a marha gyomrából készítik és ez számomra visszatetsző volt. Leginkább attól tartottam, hogy nincs kellőképpen megmosva, s emiatt inkább meg sem kóstoltam az ételt, semhogy vamegkóstolnilami olyasmit találjak a tányérban, ami nem odaillő. Így hát valahányszor alkalmam adódhatott volna , mindig hárítottam azzal, hogy nem szeretem és inkább átugrottam a levest. Aztán egyszer úgy adódott, hogy valakitől kaptam egy jó nagy darab pacalt, visszautasítani szégyelltem, így hát nekiálltam, jó alaposan, több rend vízzel, szódabikarbónával és ecettel kimostam, aztán nekiláttam és megfőztem. S ha már elkészítettem, akkor meg is kellett kóstolni, nem kis meglepetést okozott, amikor számomra is kiderült, hogy ez egy igencsak ízletes, finom leves.

Hozzávalók

1 kb. 1 kg-os pacal, 2-3 l marhacsontból készült alaplé, 2 sárgarépa, 2 kisfej hagyma, 1 ecetes almapaprika, 1 ecetes paradicsompaprika, 5-6 cikk fokhagyma, 1 kiskanál liszt, 2 tojássárgája, 1 dl tejföl, 1 dl tej, 1 púpozott evőkanálnyi tárkony, só, szemes bors, 1 evőkanál zsír. 

Elkészítése 

1. A pacalt szódabikarbónával, ecettel és vízzel több rendben alaposan átmossuk, leszedjük a sötét, nem odaillő részeket, majd bő, enyhén sós vízben egy fej hagymával és néhány szem borssal puhára főzzük. Ha megfőtt, kivesszük a fövő levéből és még melegen hosszú csíkokra vágjuk. 
2. Ezalatt a zöldségeket megpucoljuk, a másik fej hagymát és a fokhagymát apróra vágjuk, a sárgarépát a reszelő nagy fokán lereszeljük. Az ecetes paprikákat hasonlóan hosszú csíkokra vágjuk, mint a pacalt. A tárkonyt finomra aprítjuk. 
3. A hagymát és a sárgarépát a zsíron megdinszteljük, felöntjük a forró alaplével, beletesszük a fokhagyma felét, és felforraljuk. 
4. Ha felforrt a leves, hozzáadjuk a pacalt, majd amikor ismét felforrt, beletesszük a megmaradt fokhagymát, a tárkonyt és a paprikákat. 
5. Amíg felforr a leves, a kiskanál lisztből, a tejfölből és a tojássárgájákból a tejjel habarást készítünk, kevés meleg levessel elkavarjuk, majd a fövő leveshez adjuk, de már nem forraljuk fel. 
6. Tálaláskor csípős paprikát, ecetet, tejfölt és muzsgyét adunk mellé, hogy mindenki saját ízlése szerint utóízesíthesse. 

Jó tudni! 

• Nagyon fontos, hogy miután a habarást beletettük a levesbe, ne forraljuk fel, mert kicsapódhat a tojássárgája és csomós lesz a leves!

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése